Gróf Klebelsberg Kunó

Klebelsberg Kunó gróf (1875-1932)

Mottó: „Gróf Klebelsberg Kunó, kedves, közvetlen ember volt… 

Kiállt a kapuba, zsebre vágott kezekkel. Jó napot, jó napot, köszöntött mindenkit. Szeretett németül beszélgetni. Kicsit, nagyot, mindenkit megállított. Mindenkihez volt egy-két szava. Nagyon kedves és szeretett lakója volt Hidegkútnak.”

             Klebelsberg Kunó ígéretes és sikeres közéleti pályája a budapesti egyetemen kezdődött, majd berlini, müncheni és párizsi egyetemen folytatódott. Tanulmányai, s ezeket az éveket kiegészítő tanulmányútjai után Bánffy Dezső miniszterelnök kinevezte fogalmazónak a miniszterelnökségen.

   A tehetséges, széleskörűen művelt és rendkívüli munkabírású fiatalember sikeresen haladt előre a minisztériumi ranglétrán: segédfogalmazóból hamarosan fogalmazó, segédtitkár, majd osztálytanácsos lett. Ez utóbbi kinevezése és működése Tisza István gróf első miniszterelnökségének idejére esett. Tisza közvetítésével ismerkedett meg a Habsburg-család néhány tagjával, és különösen jó kapcsolatot alakított ki József főherceggel.

   1914-ben a miniszterelnökség politikai államtitkára lett. A háború második évében, 1915-ben szervezte meg és vezette a Rokkantügyi Hivatalt, 1917-től a háború végéig pedig ügyvezető alelnöke a Hadigondozó Hivatalnak. Hivatali ténykedése során közelről ismerte meg a frontról hazatért sebesültek, rokkantak helyzetét, a hátországban a hozzátartozók egyre keservesebbé váló mindennapi gondjait.

   A Tanácsköztársaság alatt, miután a Nemzeti Egyesülés Pártjának egyik szervezője volt Bethlen István gróffal együtt, a fővárosból menekülnie kellett, s Békés megyében, Almásy Dénes gróf kétegyházi birtokán rejtőzött. A háború és a forradalmak után, 1921. december 4-től 1922 júniusáig belügyminiszter, 1922 februárjában csatlakozott a Bethlen István gróf vezetésével megalakult Egységes Párthoz, az év júniusától pedig vallás- és közoktatási miniszter 1931-ig, Bethlen miniszterelnök lemondásáig.

   Miniszteri posztjáról való távozása után is fáradhatatlanul dolgozott. Az Alföldi Bizottság elnökeként a magyar Alföld problémáinak lehetséges megoldásai foglalkoztatták.

   1932. október 12-én bekövetkezett váratlan halála mélyen megérintette a vezető politikai elitet. A temetése körüli megmozdulás hasonlatos volt Kossuth Lajos 1894. évi temetéséhez.   

   A Nemzeti Múzeumban ravatalozták fel, majd a szegedi Fogadalmi templom altemplomában helyezték örök nyugalomra.