A fiatal budapesti diák még alig volt 19 éves, amikor mint harcedzett zászlós 1918. szeptemberében a déltiroli harcokban elnyerte az arany vitézségi érmet. Egyik hegyi tüzérosztálynál volt felderítõ tiszt és úgy a tüzérség, mint a gyalogság számára nagybecsû felderítõ szolgálatot végzett. Sokszor tanújelét adta kiváló bátorságának is, mind a veszélyes pontokon folytatott megfigyelései közben mind a válságos pillanatok parázs viadalaiban.
Szeptember 24-én betörtek az olaszok árkainkba, de a vitéz felderítõ két emberével keresztülvágta magát az ellenségen s megmentette az egész felszerelését. Embereit a hadi helyzetre vonatkozó fontos jelentésekkel hátraküldte parancsnokságához. Õ maga pedig fölment a Monté del Tasso-ra s új állásból végezte megfigyelõ munkáját a rettenetes gázgránát és aknatûzben. Délután az olaszok egészen álláspontjáig hatoltak elõre s rohamcsapataik kézigránátokkal támadták meg a figyelõ zászlóst. Mélion nem hagyta magát és három távbeszélõ katonájával elkeseredett küzdelemben visszaverte támadóit. Csak a kiürítési parancsra, akkor is utolsónak hagyta el a helyét. Magával vitte a távbeszélõ fölszerelést, valamint a megfigyelõ mûszereket is. Másnap önként ment föl felderítõnek egy másik magaslatra. Minden fedezék nélkül végezte tisztét a legerõsebb ellenséges tûzben s jelzõlámpával nagybecsû jelentéseket adott parancsnokainak. Munkáját siker is koronázta, mert emez adatok alapján csapataink 27-én elfoglalták a magas „Csillag-csúcsot“. A vitéz helytállásnak eme ifjú hõse vitézi teljesítményeivel sokszorosan szolgált rá a katonának járó legszebb kitüntetésre, az arany vitézségi éremre.forrás: http://www.hungarianarmedforces.com/