Szabó Józsefné Kulás Piroska
Szabó Józsefné, Piroska néni:
Itt születtem Pesthidegkúton, a Várhegyen. Akkor még Szigony utca volt. Víz nem volt bevezetve az utcákba, a legközelebbi vízcsap a Csend utca sarkán volt. Oda kellett a Várhegyről lejárni ivóvízért, főzni és mosni ciszternából lehetett
Nevét hajdan Hidegkwtnak, majd Hidegkútnak írták, a német telepesek Mosbachban Kaltenbrunnak hívják. Ahova nagyon sok hidegkútit kitelepítettek 1946-ban. Most Pesthidegkút testvérvárosa.
Csak az 1900-as évek elején kapta a Pesthidegkút nevet, megkülönböztetésül az országban található többi Hidegkút nevű községtől. Így lett Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyében lévő Hidegkútból a nevének első tagját átvéve, Pesthidegkút.
A név eredetét több szájhagyomány őrzi.
Az egyik történet Mátyás király korából való. A monda szerint a község első földesura a Remetehegy alján beleesett egy hidegvizű kútba és a karját törte. Ezért ragadt volna rajta a kezekuti – a kút neve, mivel Hidegkút határában volt, a környékre is: Hidegkút. A szájhagyomány még a kút nevére is több változatban emlékszik.
Az egyik a Remetehegy tövében, a szurdok bejárata közelében található, amelyet ma Szentkútnak hívnak. Az Ófaluban élő őslakosság szerint ez a kút a Temető utcai régi Főtéren a kőhídhoz közel, nemrégen még üzemelő, ma betemetett kút. Ami szerintem sokkal hitelesebb, mivel Mátyás király sokat járt Solymárra solymászni, ez a kút sokkal jobban útba esett, mint a mai Szentkút. A község földesura pedig egy solymári Kezekúty nevű birtokos volt. Abban az időben Pesthidegkút Solymárhoz tartozott.
Egy másik legenda szerint Mátyás király ebből a kútból ivott és mivel jó hideg vize volt, azt mondta „Ez aztán jó hideg kút!” Ennek a királyi kijelentésnek az alapján nevezték volna el a falut Hidegkútnak. Valójában egyik sem helytálló, mert a falu Mátyás uralkodása előtt 1255-ben is Hidegkút néven szerepel.
Az írások szerint Hidegkutat a margitszigeti apácák kapták IV. Bélától cserébe egy Mecse nevű Tolna megyei királyi birtokért.
Emlékszem gyermekként, amikor családomat kérdezték, hol laktok? Hidegkúton, mondták. És ahogy rácsodálkoztak szüleimre, hogy városi emberként hogy tudnak itt lakni!
Távol a várostól, ami akkor távolinak tűnt, itt nyugalom volt és jó levegő és családias hangulat.
Ugyan magam nem emlékszem sok mindenre, de ahogy beszélgettek róla, az megmaradt bennem.
Itt az emberek lehettek tehetősek vagy föld nélküliek, egyformán szorgalmasak voltak.
Vízkereszttől a hamvazó szerdáig, a farsang időszakában, amikor a földeken még nem lehetett dolgozni, akkor bizony sok szép, hangulatos bál, táncmulatság volt a faluban. Tudtak az itteniek hangulatosan élni.
Amikor temették a farsangot, olyan emelkedett hangulat volt, hogy sokáig beszédtémát adott a faluban. Aztán kezdődött a böjt és mindenki ennek a szellemében élt. Mindaddig, amíg eljött a Húsvét, és akkor megint a jókedv lett az embereken úrrá.
Pünkösd, az itteni búcsú, szüreti bál, az aratás, Katalin bál, ez mind alkalom volt a mulatságra. Az emberek itt a faluban nagyon tudtak jó hangulatot kelteni. De nagyon tudtak dolgozni is. A nap fölkelt, már a földeken találta az embereket. Akkor is, ha egész éjjel mulattak. Üres volt a falu, amikor a földeken kellett dolgozni.
Amikor jött egy ünnep, meg lehetett nézni az utcákat, mindenki locsolta, seperte. A házakat pedig lemeszelték. Gyermekként emlékszem minderre.
A keresztelő, esküvő, temetés – mintha egy család lett volna az egész falu. Mindenki összejött. Örültek és szomorkodtak egy emberként.
Aztán jött 1946-os kitelepítés és valami elmúlt, de valami el is kezdődött. Zokogás, jajgatás, bujkálás. Az emberek nem tudták elképzelni, hogyan tovább. Jó néhány év telt el, ami sok szenvedést, és szomorúságot hozott a kitelepítetteknek. Ám aki elkerült innen, sok nehézség árán, de révbe ért. Teremtettek maguknak új otthont, lett egy új hazájuk, de szívükben mindig pesthidegkútiak maradtak.
Különösen az idősebb korosztály számára felejthetetlen a szülőföld. Az Isten erőt adott nekik, hogy talpra álljanak és felejtsenek.
Ez a szomorúság, az emlékezés a községhez való ragaszkodás, a szokások, a hazalátogatások, mind együttvéve Pesthidegkút!
És ennek nevét, ha kiejtik, sok minden lejátszódik a szemük előtt.
A múlt, ami szép volt, a jelen, ami jobb, de ami mégis fájó, hogy hol vannak a régi házak, a régi barátok, a régi gyönyörű szép Pesthidegkút?
Szabó Józsefné
2011 Budapest, II. k. Pesthidegkút