Egyesületek

 

Czaga Viktória: Egyesületi élet Pesthidegkúton

 

   Pesthidegkút fejlődéséhez szorosan hozzátartozott egyesületi életének gazdagsága. A kb. 24-25 egyesület a helyi közösségi élet három területét képviselte: a szakmait, a műveltségit (és a polgárosult életforma elősegítését), valamint a sportot. Ez utóbbi a két háború között, a testi nevelés mellett az ifjúság hazafias szellemű nevelésére helyezte a hangsúlyt.

   A kezdet 1867-re nyúlik vissza, az 1848-as jobbágyfelszabadítás folyománya: létrejött a határrendezés a falu földesurai és lakosai között, s ezt követően alakították meg a Volt Úrbéresek Gazdaközösségét a gazdálkodás újraszervezése céljából.

   Két évtized múlva Ófalu lakosai létrehozták a Pesthidegkúti Temetkezési Egyletet (1888), amely 1910-től a Szent István Temetkezési Egylet nevet vette fel. Az Egylet abból a természetes igényből jött létre, hogy a családnak, a tagok elhunyta esetén, anyagi támogatást, segélyt nyújtson, biztosítsa az egyházi szertartást és az elhunyt lelki üdvéért bemutatandó szentmisét. Az évek, évtizedek alatt a tagdíjból és egyéb adományokból jelentős vagyonra tett szert, amelynek kézzel fogható jele a megfelelő felszereléssel ellátott halottas kocsi volt, mint nélkülözhetetlen eszköz a működéshez. Vigyázni kellett is rá, s ezért az alapszabály 12. §-a kimondta, hogy „A külterületen lakó tagok pedig felvétel alkalmával írásbelileg tartoznak nyilatkozni aziránt, hogy a temetési kocsit rossz időben vagy kocsival el nem érhető helyekre nem követelik, hanem halottaikat a község belterületére hozzák, ahonnan kocsival temettetnek el..”

   Az Egylet taglétszáma a 20. század elején 750–900 között mozgott, a negyvenes évekre pedig már elérte az 1250-1300 főt. Míg a századelőn csak 40 éves korig vett fel tagokat, 1910-től már 60 év volt a korhatár. Természetesen vett fel ennél idősebb tagokat is, de nekik nagyobb összegű biztosítékot kellett letenni. 1903-ban Wibner Ágoston volt az elnöke, jegyzője Ormai Antal tanító. 1910-ben id. Kratzer Józsefet választották meg örökös elnöknek, aki mellett Schlechta Károly jegyzősködött.

   1910-ben alakult a tűzoltásra a Pesthidegkúti Községi Önkéntes Tűzoltó Egyesület, amelynek hivatalos nyelve és vezényszava a magyar volt, s célja nemcsak a Pesthidegkúton, hanem a szomszédos községekben kiütött tűz oltása, segélyalapja pedig a szolgálat közben keresetképtelenné vált tagok, illetve családjaik segélyezése. A szakképzett vezetés mellett a helybeliek önkéntes alapon vettek részt benne. Jelentőségét nem kell külön hangsúlyozni egy olyan községben, ahol nemcsak a lakóházak többsége, hanem a községháza is zsúpfedeles volt 1929-ig.

   A község életében az első polgári, igazán jelentős szerepet játszó egyesület az 1923-ban 58 taggal alakult Remetekertvárosi Polgári Kör. A névválasztás nemcsak működési területet, hanem megfogalmazott célt is jelentett: a helyi polgárok erkölcsi jólétének előmozdítását, a szegények felkarolását. Gyakorlati tevékenysége előadások szervezésére, jótékony célú és egyéb rendezvényekre – kirándulások, felolvasások, társas estélyek – terjedt. Alapító tagjai között hivatalnokok (7 fő), kereskedők (szintén 7 fő), építész, mérnök, festőművész, szobrász, aranyműves, szabómester (1-1 fő) szerepeltek. 1937-ben már 118 tagja volt a Körnek, amely saját, önerőből berendezett épülettel rendelkezett a Szent István út 69. sz. alatt. A helyiségeket más egyesületeknek is átengedte közgyűlés, összejövetel vagy gyakorlás céljaira, mint például a Remetekertvárosi Keresztény Iparosok „Kárpátoktól az Adriáig” Dalkörének. Könyvtárat alakított ki, hírlapokra, folyóiratokra fizetett elő. Nemcsak felvett, hanem ki is zárt tagokat, pl. azokat, akik „a kör tagjai között viszálykodást, a harag vagy gyűlölet magvát hintik szét”, „akik alaptalan rágalmakat és becstelen híreket terjesztenek egyes tagokról” vagy hazafiatlan, nemzetellenes módon viselkednek. Kizárás esetén minden alkalommal egy pártatlan állású becsületbíróság ítélkezett a vétkes felett.

   A Remetekertvárosi Polgári Kör Pesthidegkútnak az egyik legéletképesebb, mértékadó egyesületévé nőtte ki magát, amit nemcsak 2. világháború előtti taglétszáma bizonyít, hanem az is, hogy 1946-ban, ha mindössze 17 taggal is, de ismét megalakult. Érdemben működni azonban nem tudott: 1947-ben megszűntették, vagyona már korábban ebek harmincadjára került. A háború alatt a Kör épületét először a magyar, majd a német, végül az orosz katonaság foglalta el. A berendezést szinte teljesen elpusztították. 1950-ben csak a következő, „erősen megrongált” tárgyakat írhatták össze az egyesület rég elkobzott otthonában: 19 db kerti szék, 8 kárpitos szék, 1 dívány, 3 db bőrbevonatos szék, 1 fotel, 1 puhafa asztal, 1 kályha, ajtó nélkül és egy másik kályha. Könyvtára is elpusztult, széthordták.

   Az 1926-ben megalakult, magát a polgárin belül kereszténynek is meghatározó egyesület, a  Remetekertváros, Széphalom és Szögliget Keresztény Polgári Kör működéséről – egyelőre – csak annyit sikerült megtudni, hogy alakulásakor elnöke Kirsteuer Róbert volt, s hogy az évek óta nem működő Kört 1938-ban a belügyminiszter feloszlatta.

   A Remetekertvárosi Keresztény Iparosok „Kárpátoktól az Adriáig” Dalköre 1938. nyarán alakult, estélyek, előadások, hangversenyek rendezésére. Elnöke Udvardy Géza építőmester, titkára Válóczi György fodrász, karnagya Ihász Lajos kereskedő, akinek tiszteletdíjat szavaztak meg tagtársai. Választottak továbbá zászlótartót is, László Károly fuvaros személyében.

   A remetei oldalon, a villanyegyedek fokozatos kiépülésével, érdekvédő, ún. telekegyesületek alakultak: a Pesthidegkút-Máriaremetei Telekegyesület (1912), a Pesthidegkút Villatelepeinek Kulturális és Közgazdasági Egyesülete (1926). Célul lakóhelyük és környékének rendezését tűzték ki. A tagok jelentős anyagi áldozatok meghozatalára szövetkeztek, többek között utak, hidak építésére, karban tartására, utcarendezésre, a vízellátás javítására, a szemétügy rendezésére, fásításra, rovarirtásra stb. A tagdíj mellett a községi pénztártól is vártak és kaptak is segítséget, támogatást.

   Ófaluban, az elsősorban mezőgazdasági munkából élő, házi, illetve kisiparral foglakozó lakosok nemzetiségi alapon szerveztek az anyanyelv és kultúra megőrzésére és ápolására egyesületet 1928-ban: a Magyarországi Német Népművelési Egyesület Pesthidegkúti Helyi Csoportjá-t. Elnöke és alelnöke az alakulás évében Bauer Mihály kőműves és Holzinger Mátyás földművesek, tagjai pedig a 18. századi ófalui telepesek, a Gutmayer, Helter, Holzinger, Hotz, Kellner, Kretz, Kröninger, Stadtmüller, Steinemann, Thalwieser, stb. családok leszármazottai.

   A magyarországi németek kitelepítésében okként megnevezett, meghatározó szerepet betöltő egyesületnek, a Magyarországi Németek Szövetségének, a Volksbundnak helyi megalakításánál (1940) is azoknak a németajkú családoknak fiai és leányai bábáskodtak, akik több mint kétszáz évig alakították Pesthidegkút-Ófalu életét. Foglalkozás szerint egyharmaduk földműves volt, emellett kőművesek, kőfaragók, egy-egy ács, bognár, szabó lépett be az egyesületbe, amelynek ifjúsági csoportját is létrehozták.

   Feltehetően a helyi Volksbundra adott válaszként alakult meg 30 taggal a Magyar Fajvédők Országos Szövetségének Pesthidegkúti Csoportja (1940), szinte utolsóként, s a megalakulásnál többet nem tudunk az egyesületről. A háborús környezetben ugyanis megváltozott a fontossági sorrend: előtérbe azok a sportegyesületek kerültek, amelyek már korábban azzal a nem titkolt céllal jöttek létre, hogy egy eljövendő háború esetére egészséges, katonáskodásra alkalmas ifjakat neveljenek.

   A fent ismertetett egyesületek közé nem sorolható, de a helyi egyesületi életet tette színesebbé a nemes célt - az anyák és csecsemők védelmét – maga elé tűző Országos Stefánia Szövetség Pesthidegkúti Fiókszövetsége (1933). Tisztikarában a helyi társadalmi elit tagjainak feleségei vállaltak szerepet, a fővédnökséget pedig Klebelsberg Kunó gróf felesége, Botka Sarolta vállalta.

   Még az 1. világháború és Trianon kiheverhetetlen sokkját viseli magán a MOVE Remetekertvárosi, Szögligeti, Széphalmi Sport Club 1926-os megalakítása. Célja a „MOVE erkölcsi és anyagi támogatásával, a MOVE felsőbb irányítása mellett a sport minden ágának művelése és nemzeti szellemű fejlesztése, a sporton keresztül a magyar nemzet lelki és testi javainak és képességeinek gyarapítása; az egyesület kebelében az … összetartás, fegyelem, kölcsönös áldozatkészség és önsegély, valamint a keresztény valláserkölcs minél tökéletesebb meghonosítása.” A MOVE országos elnökségének hozzájárulását az elnök, vitéz Bajcsy-Zsilinszky Endre írta alá.  

   Az 1930-ban alakult Pesthidegkúti Polgári Lövészegyesület, amely a háború után még évtizedekig praktizáló és köztiszteletben álló dr. Forgách Ferencet nevezte meg orvosának, alig öt éves működés után olvadt be a MOVE helyi sportklubjába.

   Egy évvel később alakult meg a Pesthidegkúti Levente Egyesület (1927), s nemcsak a községi elitet, értelmiségieket terelte egy zászló alá, hanem lakosságát is. Elnöke maga a főjegyző, Gyulay Sándor, alelnöke Reichardt András plébános, könyvtárosa Vadkerti István tanító voltak, de a tagok soraiban megtaláljuk Murin László orvost, Parsch Pál állatorvost, Láng Mihály, ifj. Ormai Antal tanítókat, s mellettük Tauner Ferenc, Kretz Márton Kretz Frenc, Szabados János, Bauer József, Müllner Ferenc ófalui gazdákat. Sportegyesület alakult ún. területi alapon is, mint pl. a Pesthidegkúti-Széphalmi Sportegyesület (1932), ahova a lövészetet, mint sportot űző hidegkútiak – természetesen férfiak – vétették fel magukat. Elnöke Zimmermann Béla főjegyző, alelnökei Tauner Gáspár községi bíró, Káhn György vendéglős, Kröninger Ferenc szódagyáros, pénztárnoka Berger Imre drogista voltak.

    A remetekertvárosi polgárok mintegy 24 taggal 1934-ben alapították a Turul Szövetség Remetekertvárosi Szent László Bajtársi Törzs egyesületet. A tagok között egyetemistákat, hivatalnokokat, tanítókat, orvost, állatorvost, építészt, iparművészt találunk. Kifejezetten arra alakultak, hogy enyhítsék az értelmiségiek és kétkezi munkások közötti ellentéteket. Reményeik szerint eljön majd az idő, hogy meg fog szűnni azon állapot, miszerint „a munkás ember és a kisgazda a „nadrágos” embert nem ismeri el, és nem szíveli.” Első lépésként a helyi tisztviselő réteget kívánták megnyerni, s azután a munkás- és paraszttömegeket. Ám arról, hogyan képzelték el céljukat megvalósítani, amikor e két utóbbi osztály helyi képviselői közül senki sem kérte felvételét az egyesületbe, nem vallanak az írott  források.

   Az Országos Frontharcos Szövetség Pesthidegkúti Csoportját az 1. világháború frontot megjárt katonái hozták létre 1937-ben. Ők azok, akik a Hősök napján egyenruhában vonultak ki, karácsonyi segélycsomagot osztottak, örökös tagdíjhátralékkal küszködtek – és sokat torzsalkodtak. A központ kiküldöttje ezért egyetértésre, kitartásra, komoly munkára buzdította a tagokat, no meg arra, hogy borítsanak fátylat a múltra. Az újonnan választott elnök, Steller Ignác, ki is jelentette, hogy működése alatt a szeretet fogja vezérelni, s hogy: „Az egész csoportot meg kell reformálni, régi jó mederben tartani, de hogy ezt a munkát elvégezhessük, magunkba kell szállnunk, első sorban magunkat megreformálnunk”. Ez egyesület volt az egyetlen, amelyet a belügyminiszter a Fegyverszüneti Egyezmény 15. pontjára hivatkozva szüntetett be 1946-ban.

   A 2 világháborúban az egyesületi tagok szétszóródtak, bevonultak katonának, elestek a fronton, vagy hadifogságba kerültek, a civileket elhurcolták. Aki túlélte a háborút, hazajött a hadifogságból, egy ideig még reménykedhetett, mint a Remetekertvárosi Polgári Kör és a Temetkezési Egyesület életben maradt tagjai, de nem sokáig, sőt a Temetkezési Egyesület működését már 1945-ben betiltották, mert választmányában volt Volksbund-tagokat találtak.

   Összefoglalva: az intenzív egyesületi élet Pesthidegkúton is a polgári életforma egyik fokmérőjeként szolgált. Az igény az egyesületek alapítására, azt is jelentette, miszerint a lakosok egyre nagyobb számban érdekeik képviseletére szövetkeztek, s a kapcsolattartásra az egyesületi formát tartották alkalmasnak. A helyi egyesületek magától értetődően választották vezetőiket – elnök, alelnök, titkár stb. – a helyi, köztiszteletben álló személyek közül. A népszerűségi és tiszteleti lista első helyén a község – jó ügyekben mindig aktív – plébánosa, Reichardt András áll, őt követte a mindenkori főjegyző Gyulay Sándor, majd Zimmermann Béla, de jelentős szerep jutott a helybéli tanítóknak, iskolaigazgatónak is.

   A háború után, a negyvenes évek második felének hatalomváltása nemhogy a régi egyesületek újraalakulásának, újak létrejöttének sem kedvezett. Mint az élet annyi más területén, a hatalom e téren sem tűrte a számára ellenőrizhetetlen, gyanús egyesületeket, amelyek ab ovo magukban hordozták a demokrácia csíráit.