Kitelepítés - 1946
dr. Czaga Viktória:
1946 — Kitelepítés Pesthidegkútról
1946 áprilisában számos pesthidegkút-ófalui lakos fogott tollat, papirost és írt kérvényt a Pesthidegkúti Kitelepítési Bizottságnak. Számos levél kezdődött úgy, hogy „Alulírott azon tiszteletteljes kéréssel fordulok a Tekintetes Bizottsághoz, hogy engem a kitelepülési kötelezettségem alól felmenteni szíveskedjen”. Ilyen és ehhez hasonló bevezető mondatok után sorakoztak az indokok, a levélírók kétségbeesésének és kiszolgáltatottságának máig ható bizonyítékai.
A 18. századi telepesek 20. századi leszármazottai számára ugyanis az eltelt két évszázad alatt a falu otthonná, az ország hazává nemesedett: „eddig is a magyar föld munkása voltam” — „foglalkozásom földműves. Magyar iskolát végeztem.” — „mint becsületes munkások rendesen dolgoztunk a magyar hazában.”
Most ebből a hazából űzik el őket, arra hivatkozva, hogy az 1941-es népszámlálási ív ’Anyanyelv’ rovatában németnek vallották magukat. Nem gondolták, nem tudták, hogy öt év múlva, 1946-ban a német anyanyelv-magyar haza feloldhatatlan konfliktusával szembesülnek: „anyám német anyanyelvű, és ezért mondtam magamat német anyanyelvűnek” — „német anyanyelvűnek vallottuk magunkat… ugyanis nem tudtuk, hogy az anyanyelv nem az édes anya, hanem a haza nyelvét jelenti” — „egyedül a német anyanyelv bevallása a bűnünk.”
A kitelepítési előkészületek azzal kezdődtek, hogy már januárban felfüggesztették a község autonómiáját. Összeállították a kitelepítendők névsorát, azaz összeírták a „Pesthidegkút nagyközség területén lakó némethangzású-nevű személyeket”: név, lakcím, foglalkozás, családtagok száma neve stb. Az érintetteket írásban értesítették mikor vehetik át a kitelepítési számot tartalmazó cédulájukat a községházán. A tizenhat ívből álló listát pedig megküldték a fővárosi I. számú Kitelepítő Bizottság Politikai Rendőri Osztályának. Végül, a kitelepülésre kötelezettek minden ingó és ingatlan vagyonát zár alá vették.
Rövid egy hónap, az április, maradt a reménykedőknek, a maradni akaróknak, hogy mentesítést kérjenek maguknak, családtagjaiknak.
Talán nem meglepő, miszerint a tollat ragadók többsége egyedül maradt feleség, édesanya, illetve idős férfi, asszony: „agg koromra való tekintettel…” — „öreg napjainkra senkink nincs, akinek támogatására számíthatunk. Támasz nélkül telepítenek ki bennünket.” S, a kétségbeesés, kiszolgáltatottság megrázó sora egy idős asszony tollából: „Alulírott oly öreg és beteges vagyok, hogy még szállítás közben meghalnék.” A legtömörebben azonban egy idős férfi fogalmazott, kérve, a listáról: „elhalt feleségemet törölni szíveskedjék.”
A mentesítés megadását alátámasztó indokok között szerepelnek az első világháborúban szerzett érdemek: „Férjem, mint magyar katona 1917-ben a harctéren a hazáért hősi halált halt.” — „Férjem az első világháborúban, mint törzsőrmester szerelt le és lett a falu egyik legismertebb polgára.” — „a múlt világháborúban öt és fél évig hadifogságban voltam Oroszországban, egy ottani hadiüzemben dolgoztam.” — éppúgy, mint a 2. világháborús érintettség, a hadifogság, elhurcolás malenkij robotra: „fiam, Ferenc 1945-ben, mint civil került orosz fogságba, vejem, mint magyar katona szintén orosz fogságba esett.” — „Férjem jelenleg is hadifogoly.” — „Fiam 1943-ban Oroszországban eltűnt, mint magyar katona.”
A mentesítésekről azonban a fővárosban működő I. sz. Áttelepítési Kormánybiztos Mentesítő Bizottsága döntött, s itt nem érzelmi, hanem nagyon is racionális, gazdasági szempontok számítottak. Az akkor már a főváros peremközségének számító község lakosa csak az újjáépítésre hivatkozva kapott felmentést, amennyiben megfelelő szakképzettséggel rendelkezett. Mindössze 266 személy – ácsmester, kőfaragó, kovács, bádogos, villanyszerelő, kőműves, szabó, cukrász, pék, géplakatos, postás, mázoló, asztalos, lakatos, esztergályos – mentesült ily módon a kitelepítés alól. A többség azonban nem. Pesthidegkút-Ófalu 1489, magát az 1941-es népszámláláskor német anyanyelvűnek valló lakosából két fázisban 1320 személyt telepítettek ki. Május 7-dikén 1085, május 9-dikén 235 főt. Akkor, amikor a háborús évek okozta nyomorúságot már kezdte kiheverni a község; akkor, amikor a tavaszi mezőgazdasági munkák végére értek; akkor, amikor éppen hírt kaptak a fogságba hurcolt apákról, fiúkról.
Egy hivatalos jelentés szerint a kitelepítés „minden különösebb zavarok nélkül folyt le”.
A 2. világháború hősi halottai, a malenkij robotra hurcoltak, valamint a kitelepítettek százai, a község lakosságának – németnek, magyarnak egyaránt – mind a mai napig ki nem hevert veszteséget jelentenek, s hosszú évekre vetette vissza Pesthidegkút fejlődését.