1848–1849
dr. Czaga Viktória: Hidegkút ünnepe, Hidegkút hősei 1848
Március 15-e legszemélyesebb ünnepünk, hiszen mindannyiunknak megvan, megvolt a maga március 15-dikéje, kortól, rendszertől függetlenül, mert ez az ünnep mindig a szabadságról, a szabadság szeretetéről, sok-sok éven át a szabadság vágyáról szólt.
Ma már nekünk, Pesthidegkút történetével foglalkozóknak, fel kell tennünk a megkerülhetetlen kérdést: mi történt Hidegkúton, ebben az alig ezer lelkes kis jobbágyfaluban 1848. március 15-dikén?
A válasz lehet, hogy kiábrándító, de igaz: semmi különös. Ez a nap is olyan lehetett, mint március 13-dika, 14-dike vagy éppen március 16-dika.
Mert valljuk be, mit is kezdhettek a márciusi 12 pont közül például mindjárt az elsővel? „Kívánjuk a sajtó szabadságát, a cenzúra eltörlését” – hiszen az írás-olvasás nem tartozott mindennapi tevékenységük közé. Ha kellett, a falu jegyzője – aki kántor és tanító is volt egy személyben – pár fillérért megírta, amire szükségük volt vagy elolvasta helyettük. Nekik édes mindegy lehetett az is, hol ül össze a magyar országgyűlés, Pozsonyban vagy Pesten (3. pont). Hiszen ők, a német telepesek leszármazottai, leélték úgy az életüket, hogy be sem tették lábukat nemhogy Pozsonyba, még Pestre sem. Megelégedtek azzal, ha Óbuda vagy éppen a budai vár piacára bejutottak.
Unió Erdéllyel (12. pont)? Erdély oly messze volt, s ők papjuk vezetésével is csak zarándokútra vállalkoztak a szomszédba vagy talán már ekkor eljutottak a népszerű Maria Zellbe. Nem tudjuk.
Mégis, hogyan tudták meg, hogy mi történt a Duna bal parti városban?
Az egyik legrégibb csatornán keresztül: a szomszédos város, Buda vagy éppen Óbuda piacán. Hiszen az ország dolgát máskor is megbeszélték ott. Vitték-hozták a híreket.
No, nem forradalmat emlegettek. Nem. Talán sűrű fejcsóválás közben valami kravallról beszéltek. Forrófejű fiatalokról, akik nem átallottak még Budára, a Helytartótanács épülete elé vonulni és valami Stancsics nevű státusfoglyot kiszabadítani!
De, ha március 15-dikének híre nem is foglalkoztatta őket különösebben, az április 11-én elfogadott „április törvények” igen, hiszen a VIII. cikkely kimondta a közteherviselést, a IX. az úrbériség, a XV. pedig az ősiség eltörlését. Ezekről a törvénycikkekről és jelentőségükről akár a szószékről, papjuktól is hallhattak. Biztosan nem tudjuk. Ami biztos, március 15-dike, április 11-dike után is a megszokott mederben peregtek napjaik. Békés emberek voltak.
Ám, szeptemberben történt valami, ami megváltoztatta, ha nem is az életüket, de gondolkodásukat.
1848. július 11-én az országgyűlés Kossuth javaslatára 200 ezer katonát szavazott meg – megkezdődött az önálló magyar honvédség szervezése, felállítása. A szervezés még javában folyt, amikor 1848. szeptember 11-én Jellasics horvát bán átkelt a Dráván és megindult Pest felé.
A kétszázezer katonát elosztották megyékre, a megyék leosztották városokra, járásokra, a járások pedig a területükön fekvő falvakra. Pest vármegye pilisi járásában fekvő Hidegkútra először kettő, majd három újonc kiállításának kötelezettsége jutott.
Közülük 1848. szeptember 9-dikén vonult be honvédnek a Nyitra megyei születésű Vice Ignác és a hidegkúti illetőségű Schiebl András. Vallás szerint mind a ketten római katolikusok, foglalkozás szerint szolgák voltak. Hol? Kinél? Nem tudjuk. A pesti táborban kaptak kiképzést, majd közhonvédként szolgáltak.
Végigharcolták a szabadságharcot. Vice Ignác 1849. szeptember 5-dikén, tehát az augusztus 13-dikai világosi fegyverletétel után kapta meg elbocsátó levelét, Schiebl András 1849. október 1-jén szabadult Komáromból, s tért haza komáromi menlevéllel, miután Klapka György tábornok szeptember 27-dikén aláírta a vár megadási feltételeit.
1849. január 4-dikén három fő vonult be Hidegkútról, ők a váci táborban kaptak kiképzést: Humrák Mihály, Neimayer Pál, Somogyi István.
A falu lakosai - mint korábban - most is összeadták a pénzt és „teljes felszereléssel” látták el őket is. Hány ütközetben vettek részt, megsebesültek-e? Nem tudjuk, de azt már igen, hogy Vice Ignác és Schiebl András épségben hazatértek. Ők voltak – ők lehettek – a magyar történelem egyik legszebb, legdicsőbb fejezetének hidegkúti tanúi és képviselői közösségük előtt.