A Kút

Tisztelt Olvasó!

Az alábbi siker-történet írója, a kút megmentője, névtelen kíván maradni. Mint a középkori

építőmesterek, templomfestők: az elkészült mű a fontos és nem az alkotó… A szerkesztő –

mást nem tehet – tiszteletben tartja kívánságát, mert így legalább közölheti a történetet, a

lokálpatriotizmus szép megnyilvánulását.

   Kuruclesen, a szülői házban töltöttem életem nagy részét egészen 2007-ig, amikor a család

összetett feladatainak megoldása érdekében – oda hagyva Kuruclest – Pesthidegkúton kerestem és találtam új otthonra.

   Hosszú időbe került, míg sok-sok ingatlan megtekintése után Máriaremetén megtaláltam az

igazit, egy kertes, 1930-as években épített, majd 1982-ben korszerűsített kis házban, a

Csatlós utcában. Az ingatlan mellett nem nagy, dimbes-dombos, füves-cserjés zöld közterület

— remek! Ráleltem új otthonomra! A közvetlen környezet megismerése majd meghódítása

során felfedeztük, hogy a kerítésünk mellett – három öreg, beteg meggyfa, bodzás-bozótos,

gazos dzsumbuj mélyén – egy szétrepedt, vastagon rozsdás, részeiben hiányos, az idő

viszontagságától, hőtől-fagytól pusztuló közkút vasszerkezetének maradványai bújnak meg.

   A kutat feltehetően a múlt század 30-as éveiben építette Kaczián Péter kútmester.

Rátaláltam egy-két szomszédra, akik még élénken emlékeztek a kút fénykorára, – amely

kezdetben kerekes kút volt –, s mindig finom, hűs vizet adott a környéken élő családoknak.

   A vízvezetékrendszert ugyanis csak 1976-ban építették meg, s ez a kút társaival együtt

mintegy ötven évig szolgálta az Életet.

   Felkerestem mindenkit, akiről feltételeztem, hogy bármilyen emléke lehet abból a régi

időből, amikor e kútból merítették az ”élet” vizét — és bejártam Pesthidegkút nagy részét,

hasonló öreg kutak megtalálásáért.

   Elolvastam a fellelt helytörténeti írásokat, kutattam Budapest Főváros Levéltárában, a Teve

utcában.

   Itt, Pesthidegkúton találtam még egy-két, szintén nem működő, rozsdásodó hajdani kutat,

azaz romjaikat: az Ördögárok út 244. szám előtt egy azonos méretű, ugyanolyan mészkővel

kirakott – egykori – kút föld alatt épített maradványát, amelynek vízkiemelő szerkezete, talaj

feletti része már hiányzott, mélyét hulladéktárolásra használták. De! Közvetlenül a kút

mellett kemény mészkőbe vésték, hogy „Építette Kaczián Péter kútmester, 1937.” Ezt a

kőtáblát nemrég eltemette egy építkezés, amely a múlt eme tárgyi emléke iránt

közömbösnek bizonyult.

   Úgy éreztem, nem hagyhatom elpusztulni az „én kutamat”. Meg kell őrizni a múlt e

„cseppnyi’ emlékét, mert Wass Albertet idézve: „A múlt szerves és elválaszthatatlan része a

jelennek, mint ahogyan a jelen sem egyéb, mint a jövendő kezdete.”

   Nekiláttam ezért a nagy munkának. Felkértem egy kitűnő szakmunkáiról ismert lakatos

mestert, vállalja el a felújítást, s ő jó szándékkal eleget tett kérésemnek és árajánlatot adott.

   Ezután szomszédjaim és a környék lakóinak eszmei és anyagi támogatását kértem a

felújításhoz, hisz nem személyes tulajdonom a kút.

   Huszonhárom szomszéd, helyi lakos – aláírásával is igazoltan – egyetértett a kút felújításával,

a teljes költség mintegy egytizedét összeadták.

   Miután a felhatalmazást megkaptam tőlük, elkezdődött kilincselésem a hivatalokban.

Elsőként a Fővárosi Vízművekhez fordultam, annak tisztázására, szerepel-e a kút a

nyilvántartásukban. Válasz: nem.

   A II. kerületi Önkormányzat Beruházási és Városfejlesztési Irodájától több alkalommal

személyesen és írásban is kértem támogatást, majd a Polgármester urat is kértem, segítse

munkámat. A válasz minden esetben az volt, hogy ”sajnos az Önkormányzatnak nincs

pénzügyi kerete, de kifogást nem emel az ellen, hogyha sikerül összegyűjteni a szükséges

összeget, akkor a felújítást elvégeztesse. Ebben minden támogatást megkap”. Polgármester

úr a Műemlékek Nemzeti Gondnokságához fordult támogatást kérve tőlük, a válasz azonban

az anyagi támogatás tekintetében elutasító volt: a Gondnokság „nagyra értékeli a törekvést,

bár támogatni nem tudja, de őszintén reméli, hogy a munkát előbb-utóbb siker koronázza.”

Majd a Budapest Galériától is kérte, hogy támogassák e kezdeményezést. Ők a

Főpolgármesteri Hivatal Települési Értékvédelmi Ügyosztályát javasolták felkeresni.

   A városvédő Ráday Mihály úrtól is kértem tanácsot: hová fordulhatok még. Ő válaszában két

pályázati lehetőséget nevezett meg. (Abban az évben az egyik pályázati lehetőség határideje

már lejárt, a másikat nem értem el.)

   Kitartó munkám, és kilincselésem, valamint személyes kéréseim eredményeként

Polgármester úr jó akaratú közbenjárására a II. kerületi FIDESZ-től megkaptam a teljes

költség egy heted részét.

   A kör bezárult. A kút felújítására felkért lakatos mester nagyszerű munkát végzett. Eredeti

szépségében, büszkén áll már a kút felépítménye, s bár van a hat méter mély kútban

négyméternyi víz, azonban sem a vízkiemelő szerkezete nem működik, sem a vize nem

alkalmas fogyasztásra a 40 éves kihasználatlanság miatt. (A vizet egy egyetemi labor vizsgálta

és állapította meg az eredményt).

   Időközben a három beteg, elszáradt meggyfát kivettük. A területet megszabadítottuk az

elburjánzott vad bozótostól, bodzástól, magas gaztól. Szép, virágzó cserjéket, évelő

növényeket ültetettem a kút köré. Az eredeti beton kútkáva sértetlenül maradt meg,

amelyre időtálló, égetett zománctáblát készíttettem azért, hogy múltunk egy szerény, mégis

méltósággal teli darabjának szép történetét tudtul adja a járókelőknek és épségben

megőrizze azt az utódoknak.

Az öreg KUTat, s a múltat tisztelő Szomszéd

A felirat:

A KUTAT AZ 1930-AS ÉVEKBEN JELES KEZŰ MESTEREK

ÉPÍTETTÉK, AMELY 1976-IG SZOLGÁLTA KITŰNŐ,

HŰS VIZÉVEL A KÖRNYÉKEN ÉLŐKET. AKIK AZT

HÁLÁBÓL, A TELJES PUSZTULÁSA ELŐTT

EREDETI SZÉPSÉGÉBE VISSZAÁLLÍTOTTÁK, HOGY

MEGŐRIZZÉK MÚLTJUK EGY GYÖNGYSZEMÉT

A JÖVŐ NEMZEDÉKEINEK.

A SZÉP MUNKÁT GAZDAG JÁNOS LAKATOSMESTER VÉGEZTE

2011. ÉVBEN.